Hiába rugdostam ennek a jó meleg lakásnak az oldalát az utóbbi hónapokban, hogy tágasabb legyen és jobban férjek benne...sőt, egyre kisebb...így megadtam magam és inkább nyugiban várom, hogy kikerüljek innen. Azért számoljatok utána, 99 cm-es lakásban elférni ... az orrocskám a térdemet éri, nyújtózkodni sem tudok, habár esténként azért megpróbálkozom, de aztán inkább feladom és anyu szívdobogását hallgatva én is elalszom.
A héten rákötnek anyu hasára valami gépet és jó fél órán keresztül ott fog figyelni engem, a mozgásomat és a szívverésemet. Egyúttal megpróbáljuk meglesni a kórtermeket, hogy hol fogom tölteni kinti életem első napjait. Habár jobb is talán, ha nem tudjuk, mert nem sok jót hallottunk róla. Csak éppen ne fázzunk!
íme pár fotó: itt készülünk dédi miséjére vasárnap este, aki sajnos már 4 éve meghalt:
Ez pedig a 37. héten készült, anyu épen pihen főzés után:
