Azt hiszem, hogy az utóbbi napokban ez a mondat hangzott el legtöbbször anyu szájából. Ugyanis népes aggódó táborunk tagjai minden nap felhívják anyut, hogy nem-e bújtam már ki és nem szóltunk róla.
Ezerszer megígértük (és reméljük be is tudjuk tartani), hogy azonnal értesítünk mindenkit, ha megszülettem, csak a nagy boldogságban ki ne felejtsünk senkit :)
A napjaim már tényleg meg vannak számlálva, ha január 10-ig sem vagyok hajlandó magamtól elhagyni anyu pociját, ki fognak lakoltatni, nincs mese. Mert állítólag már veszélyessé nyilvánítható a bent tartózkodásom... az még 4 nap. Szóval legkésőbb január 10-én felordíthatok a kinti levegőtől :) És anyuék és a szurkoló táborunk is olyan boldogok lesznek, lehet, hogy egyedül én leszek elkeseredve, hogy vége a nyugodt életemnek és sokat fogok panaszkodni, amit senki nem fog érteni odakint.
Na de hátha tetszeni fog, mert ahogy hallom, van kiságyam, függő hintám, mózeskosaram, babakocsim, autós ülésem... igaz, lehet, hogy a cuccaim nagyrésze már kicsi lesz rám... na de ez mind ezután fog kiderülni.
Addig is türelem és anyu, ne pánikolj :)
